Egy moszkvai világtalálkozón az orosz elnök összefogásra szólítja fel a vallási vezetőket

Összefogásra hívta fel az orosz elnök egy Moszkvában megnyílt világtalálkozón részt vevő vallási méltóságokat a civilizációk, különösen a keresztények és muszlimok közötti konfliktus veszélyének elhárítása érdekében, megígérve, hogy határozataikról kimerítően tájékoztatja a Nyolcak többi vezetőjét az e hónap közepén Szentpéterváron esedékes csúcson.


Kísérletek történnek a világ megosztására vallási vagy etnikai ismérvek szerint, különösen a keresztény és a muszlim közösség közé igyekeznek éket verni. Lényegében egy civilizációk közötti konfliktust próbálnak a világra erőltetni” – ecsetelte Vlagyimir Putyin az új veszélyeket hétfőn a moszkvai Prezigyent hotelben negyven országból összesereglett másfélszáz keresztény, muszlim, zsidó és buddhista méltóság előtt.
A terrorizmus ideológusai nemcsak a súlyos szociális problémákra, hanem a vallási műveletlenségre, s a szeparatista és nacionalista érzelmekre is építik spekulációikat. A papság fontos missziója, hogy segítsen az embereknek megkülönböztetni az igazi hitet az annak manipulálására irányuló kísérletektől – mutatott rá Putyin a tanácskozás kezdetén.
A házigazda II. Alekszij orosz ortodox egyházfő nyitóbeszédében a vallási harmónia mintaképeként festette le Oroszországot és térségét, ahol sohasem dúltak vallásháborúk, hanem „vallás és kultúra harmonikus együttélése alakult ki”.
A pápa és a dalai láma nem kapott meghívást a háromnapos tanácskozásra. Mindamellett XVI. Benedek minden idők „legbíborosabb” delegációját küldte Moszkvába Walter Kasper, az egyházközi kapcsolatokért felelős szentszéki kardinális vezetésével. A szervezők szerint magyar főpap nincs a résztvevők között, akik a G8-csúcsnak szóló ajánlásokat szándékoznak megfogalmazni a vallás társadalmi szerepére, az erkölcsi értékek oltalmazására, valamint a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemre vonatkozólag.
BreuerPress-info