Mózes-vallású chaszid ortodox

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtasson a Mózes-vallású chaszid ortodox zsidó közösség újra létrehozta székhelyét a – közölte a vallási csoportot Magyarországon képviselő budapesti Mechon Simon Alapítvány vezetője nyíregyházi sajtótájékoztatón


A közösség székhelyét és házát, valamint új építésű mikvéjét, rituális fürdőjét vasárnapig tartó, négy napos program keretében avatják fel a Kisvárdához közeli településen – mondta Salamon Berkovitz.
Kiemelte: a rendezvényre a kanadai Quebeckből, az ottani tassi közösség főrabbija, Lőwy pátriárka vezetésével csaknem ezren érkeztek csütörtökön a felső-szabolcsi községbe.
Kanadában – fűzte hozzá magyarázatként – Tass néven, a szabolcsi Demecserben született pátriárka vezetésével hoztak létre maguknak saját falut 1949-ben az oda áttelepült, a holokauszt borzalmait túlélt magyarországi ortodox zsidók.
A fővárostól, Montreáltól 15 percre található településen ma már ezer család él, s a közösség saját intézményekkel rendelkezik.
Salamon Berkovitz elmondta: nemcsak vallási, hanem gazdasági-kulturális központot is létesítettek Nyírtasson, amely elsősorban üzletkötési és befektetési feladatokat lát majd el a térségben.
Megjegyezte, hogy a közösség szerepet kíván vállalni a Szabolcs megyei gazdaság fejlesztésében, s erre – szerinte – jó alapot teremt az Ortodox Zsidó Világtanács által kezelt 500 millió dolláros pénzügyi keret.
Az alapítványi vezető szólt arról, hogy Nyírtasson tervezik egy lakótelep építését is, amelyben a közösség egyetlen magyarországi székhelyét felkereső ortodox zsidók tölthetnék majd el látogatásuk idejét.
A nyírtassi ortodox zsidó közösségi székhely épületeinek létrehozására, valamint az avatás négy napos programjának költségeire a vallási csoport 435 millió forintot költött – mondta Salamon Berkovitz a nyíregyházi sajtótájékoztatón
BreuerPress-info