Összecsapások fellángolására számít az izraeli hadsereg

A viszonylagos nyugalom időszaka után a palesztinokkal vívott összecsapások újabb heves sorozatára számít az izraeli hadsereg


A sötét előrejelzés a hadsereg 2006 és 2011 közötti időszakot átfogó, ötéves felkészülési tervén alapul, amelyet júliusban hoznak nyilvánosságra.
A munkaterv szerint Izrael számára az 1. számú veszélyt továbbra is az iráni nukleáris program jelenti, amelyet a zsidó államra nézve „létező fenyegetésnek” minősített a dokumentum.
Ezután következik egy kiújult alacsony intenzitású konfliktus veszélye a palesztinokkal.
A fenyegetettség harmadik szintjén a totális háború áll.
A dokumentum szerint a katonai hírszerzés úgy vélekedik, hogy Ehud Olmert miniszterelnök nagyra törő elképzelése a Ciszjordánia nagy részéből történő kivonulásról egyáltalán nem fog hozzájárulni a mindennapos erőszak csökkenéséhez a térségben.
A hadsereg felkészülési terve éppen ellenkezőleg abból indul ki, hogy a palesztinokkal vívott véres erőszakcselekmények újabb sorozatával kell számolni a közeljövőben.
„A palesztin társadalom olyan utat választott, ahol nincs kompromisszum” – mondta egy magas rangú tiszt a militáns Hamász szervezet nemrégiben elért győzelmére utalva a palesztin törvényhozási választásokon.
Annak érdekében, hogy felkészüljön a palesztinokkal fellángoló konfliktusra, a hadsereg erőforrásait a terroristaelhárító egységekre csoportosítja át a hagyományos fegyvernemi formákról, a páncélos, a tüzérségi és a műszaki hadtestekről.
A hadsereg vezérkara várhatóan július elején hagyja jóvá hivatalosan a mostani ötéves felkészülési tervet.
BreuerPress-info