Rehabilitációs kórházba szállították át az öt hónapja kómában fekvő Ariel Saront

Jeruzsálemből egy tel-avivi rehabilitációs kórházba szállították át a több mint öt hónapja kómában fekvő Arien Saron volt izraeli miniszterelnököt.


A januári agyvérzése óta kómában lévő 78 éves Saront mentőautóval elszállították Jeruzsálemből – erősítette meg az izraeli médiának a hírt a beteget eddig kezelő jeruzsálemi Hadassza kórház szóvivője. Bejelentése szerint a volt kormányfő családjának több tagja is elkísérte Tel-Avivba, a Siba kórházba a Saront szállító mentőt, amely fokozott biztonsági kíséret mellett, konvojban tette meg az utat a két kórház között.
Saron január 4-én agyvérzését követően esett kómába, azóta nem tért magához, s az izraeli orvosok több műtétet is végrehajtottak rajta. Jelenleg “súlyosnak, de stabilnak” minősítik a volt izraeli kormányfő állapotát. Az izraeli katonai rádió által idézett orvosi források szerint gyakorlatilag alig van remény arra, hogy Saron visszanyerje eszméletét. Saront az orvosok képtelennek minősítették a miniszterelnöki poszt ellátására, s teendőit Ehud Olmert vette át ügyvezető, a március 28-i választásokat követően pedig kinevezett kormányfőként.
BreuerPress-info