XVI. Benedek pápa és José Manuel Durao Barroso,

Európa jövőjéről és a vallások közötti párbeszédről tárgyalt pénteken Vatikánvárosban XVI. Benedek pápa és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.


Ez volt az EU-bizottság elnökének első hivatalos vatikáni látogatása.
A magánkihallgatás után kiadott közleményében Barroso közölte: a pápa támogatásáról biztosította az európai integráció folytatását.
„XVI. Benedek világossá tette, hogy bízik Európában, és abban, hogy képes lesz szembeszállni a kihívásokkal” – emelte ki. „Örülök a bátorításának és az európai integrációhoz nyújtott támogatásának” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
A Vatikán és az EU fő irányító szerve között 1970-ben létesültek kapcsolatok, de az utóbbi időben feszültek voltak az EU AIDS-politikája és az európai alkotmány szövege miatt.
A tavaly elhunyt II. János Pál pápa az EU-integráció lelkes híve volt, de erőteljes kampányt folytatott annak érdekében, hogy az alkotmányba bekerüljön a keresztény gyökerekre való hivatkozás. XVI. Benedek szintén hangsúlyozta a keresztény gyökerekre utalás fontosságát.
Az Európai Bizottság közleménye szerint XVI. Benedek pápa és José Manuel Durao Barroso Európa jövőjéről, a vallások és a kultúrák közötti párbeszédről, a globális konfliktusokról és a szegénységről folytatott megbeszélést.
A Vatikán nem tájékoztatott a találkozó részleteiről.
BPI-info