Urbi et Orbi

A világ népei, kultúrái és vallásai közötti békés együttélésre hívott fel XVI. Benedek pápa a Szent Péter székesegyház középső erkélyéről a húsvétvasárnapi mise utáni elmondott Urbi et Orbi Rómához – és a világhoz intézett üzenetében.


A világ népei, kultúrái és vallásai közötti békés együttélést sürgette húsvéti üzenetében a pápa . A katolikus egyházfőt közel százezren hallgatták a vatikáni Szent Péter téren. A hatvanöt ország 102 televíziója által közvetített Urbi et Orbi üzenetében a katolikus egyházfő Krisztus feltámadásának örömünnepén aggodalmát fejezte ki a világ gondjai miatt, főként Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában. „Találjon valamennyi fél békés megoldást az atomenergiával kapcsolatos nemzetközi válságra, komoly és becsületes tárgyalások révén” – kérte a katolikus egyházfő egyértelműen Iránra utalva, amely a múlt héten jelentette be, hogy urándúsítás révén nukleáris hatalommá vált. A pápa védelembe vette Izraelnek a létezéshez való jogát, s egyben határozottan állást foglalt a palesztin állam megteremtése mellett is. „A nemzetközi közösség, amely megerősíti Izraelnek a békés létezéshez való igazságos jogát, segítsen abban, hogy a palesztin nép leküzdje jelenlegi bizonytalan életkörülményeit, és tovább haladjon egy olyan állam építése felé, amely valóban az övé” – mondta a pápa. A katolikus egyházfő aggodalmát fejezte ki a terrorizmus miatt, amit már több alkalommal megtett, amióta II. János Pál pápa tavaly áprilisban történt halála után a pápai trónra lépett. „Erősítsék a nemzetek és a nemzetközi közösség vezetői a fajok, kultúrák és vallások közötti békés együttélés elérésére irányuló akaratukat, hogy megelőzzék a terrorizmus veszélyét” – mondta XVI. Benedek. A pápa azt kívánta, hogy az olaszok leljék meg „derűs nyugalmukat” és a nemzeti „egyetértést” Olaszország e nehéz pillanatában. Öt nappal a parlamenti választások után Olaszországban továbbra is a távozó kormányfő, Silvio Berlusconi által megkérdőjelezett szavazatok újraszámlálásának eredményére várnak. Irakkal kapcsolatban a pápa kérte, hogy „a béke végül győzedelmeskedjen az erőszak felett, amely könyörtelenül szedi tovább áldozatait”. A katolikus egyházfő azért könyörgött, hogy Krisztus hozzon enyhülést és biztonságot Afrikának, különös tekintettel nyugat-szudáni Dárfúr tartományra, ahol „a humanitárius helyzet sokáig már nem fenntartható”. A keresztények legnagyobb ünnepén a pápa 62 nyelven mondta el hagyományos áldását, magyarul annyit mondott: „Krisztus feltámadott, alleluja”. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája üdvözölte húsvét alkalmából XVI. Benedek pápát és a más keresztény vallások vezetőit. „Üdvözlöm Önt Krisztus feltámadása alkalmából, azt kívánom, hogy az Úr töltse meg szívét békével, szeretettel és húsvéti örömmel” – áll a pátriárkának a római katolikus, az anglikán egyház fejéhez, a finn és a német evangélikus és más keresztény egyházak vezetőihez intézett üzenetében.