Amerikai Alapítványi Iskola és Óvoda

Lassan 17 éve, hogy létrejött a rendszerváltás pillanataiban Magyarország első 12 évfolyamos zsidó iskolája Budapesten, az Amerikai Alapítványi Iskola. A kezdetekben – nevéhez hűen -főként amerikai adományokból, elsősorban A. Reichman bőkezűségének hála működött.


Mára a fenntartói feladatokat a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség vette át. Az iskola így megőrizte konzervatívságát, ám lépést tart a kor követelményeivel, fejlődésével is. Külsőségeiben nem sok változás tűnhet fel a gyermekeinek iskolát kereső, esetleg épp itt érettségiző szülő számára. Még mindig ugyanaz a patinás épület a budapesti belváros szívében, még mindig ugyanott, a Wesselényi és Kertész utca sarkán áll a régi zsidónegyed szélén. Első pillantásra belül sincs sok változás, ugyanúgy lányok és fiúk töltik meg a majd’ száz éves épületet. A lányokon szoknya, a fiúkon kipa, ahogy az egy zsidó iskolában elvárható. Szembetűnő a kezdeti időszakhoz képest, hogy a két nem képviselői mára már csak testnevelés órán vannak külön. Ez pusztán ez első szembeötlő változás, nem a legfontosabb, de valljuk be, a legfeltűnőbb. Látszik, minden téren fejlődik, formálódik az iskola. Mondhatnánk, ez már nem ugyanaz, mint 16 éve volt. Az évek tapasztalatai, a kor fejlődése és talán a budapesti zsidóság igényei is változtattak rajta. Az Ortodox Hitközség segítségével, támogatásával 1998 óta itt, az épület falai között óvoda is működik. Az óvodában játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek az angol és a héber nyelvvel, a számítógéppel, a zsidó vallás alapjaival. Szabadon választható az óvoda nagycsoportosai számára a vasárnapi napon az iskola előkészítője, mely a tanév minden vasárnapján fakultatívan igénybe vehető. Segít megszokni az iskolai légkört, rendszeres programokat, kirándulásokat szervez minden vasárnap. A „Vasárnapi Suli” program nemcsak a vasárnapokon nyújt kikapcsolódási lehetőséget a diákok, családok számára, hanem a szünetekben és ünnepekkor is szervez programokat. Az általános iskola és gimnázium 8+4-es szerkezetben működik. A nevelési-oktatási program sok vonatkozásban eltér a más iskolák nyújtotta lehetőségektől, hiszen az óvodától kezdődően a 12. évfolyam végéig tartalmában és mennyiségében bővülő héber és angol nyelv, valamint a zsidó vallás oktatása folyik a világi tárgyak mellett. Az idegen nyelvek oktatásához külföldi tanulási lehetőséget is biztosít az iskola azon diákok számára, akik megfelelnek a követelményeknek. Egyes tantárgyak oktatása angol nyelven is választható. A testi képességek fejlesztését hagyományosan erősítik. Az első osztályban kezdődő „Hajós Alfréd” program a negyedik osztályig tartó úszásoktatást és a tartásjavító tornát foglalja magába. Az órarendbe beépülve segít megszerettetni a gyerekekkel a testmozgást, illetve ezen a programon keresztül fokozottan figyelik a diákok egészségi állapotát is. Szerves részévé vált az iskolai programnak a tömegsport és a szabadidős rendezvények. Egyre nagyobb hangsúlyt fektet a plusz programokkal, délutáni szakkörökkel, foglalkozásokkal arra, hogy diákjai szabadidejüket is kellemesen tölthessék el az iskola falai között. Az alsó tagozat minden tanévben egy hetet „erdei iskola” programon vesz részt, melynek része a természetjárás, a szabadban folyó testedzés, játék, oktatás, a természeti jelenségek megismerése és a napi tananyag elsajátítása is. Tízéves múltra tekint vissza az iskola zenei képzése a Fúvósvilág Alapítvánnyal együttműködve, melynek keretén belül nemcsak fúvós hangszereken játszhatnak, de zongorázni is tanulhatnak, megismerhetik a legnépszerűbb klezmer dallamokat, hangszereket és a zsidó zene világát is. A 8. osztály elvégzése után a diákok választhatnak, hogy tanulmányaikat a 9. osztályban vagy a nyelvi előkészítő 0. osztályban folytatják. A nyelvi előkészítő osztály emelt óraszámban tanulja az angol és héber nyelvet valamint a számítástechnikát. Különösen nagy hangsúlyt fektet az iskola arra, hogy diákjai Magyarországon vagy külföldön tanulhassanak tovább az érettségit követően. Az elmúlt tíz évben kiemelkedő eredményeket értek el az itt végző diákok. Az iskola rendszeres nyári programokat biztosít. Több éve működik napközis tábor. Szeptembertől hitközségi támogatással ingyenessé válik az étkeztetés, mely Magyarországon példaértékűnek számít, de egyedülinek mondható a tananyagba épülő KRESZ oktatás is, mely lehetővé teszi, hogy az iskolába járó diákok anyagi hozzájárulás nélkül juthassanak jogosítványhoz. A magyarországi zsidóság elmúlt száz évének része az épület, az iskola. Reméljük, még 120 évig szolgálja a felnövekvő nemzedéket, segít zsidóként élni, és zsidóként gondolkodni ma és a jövőben, a diaszpórában és Izraelben. Családias és gyermekközpontú óvodánkban és iskolánkban szeretettel várjuk mindazokat, akik kötődnek a zsidósághoz és a leírtak felkeltették az érdeklődésüket. Iskolánk jellegéből adódóan minden évfolyamhoz lehet csatlakozni sikeres felvételi elbeszélgetés után. A felzárkóztatást a speciális tárgyakból külön program segíti. Az iskola elérhetőségei: 1075 Budapest, Wesselényi u. 44. Telefon: 322-2843