Antiszemitának nevezte szerdán Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő Mahmúd Ahmadinezsád iráni …

Hangsúlyozta, hogy minden áron meg kell akadályozni Iránt az atomfegyvergyártás képességének megszerzésében. Ez volt olmert eddig a legélesebb reagálása Ahmadinezsád korábbi nyilatkozataira, amelyekben az iráni államfő megkérdőjelezte a holokausztot, és kijelentette, hogy „le kell törölni Izraelt a térképről”. Olmert hangsúlyozta a parlament külügyi és védelmi bizottsága előtt mondott beszédében: meg kell akadályozni, hogy Irán szert tegyen az atomfegyver gyártását lehetővé tévő technológiai képességre. Nem tett utalást semmilyen közvetlen izraeli akcióra, amelyet e célból indítanának Irán ellen, de hangoztatta: kormánya nem kívánja a nemzetközi közvélemény nyilvánossága elé bocsátani, mit szándékozik tenni az ügyben és mit nem. Az ülés egyik részvevője tájékoztatta a média képviselőit a kormányfő beszédéről.