Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő kedden bejelentette, hogy át akarja venni Ariel Saron m…

„Ezennel bejelentem jelöltségemet a (Likud) mozgalom élére, hogy győzelemre vezessem a következő választásokon” – mondta Netanjahu egy tel-avivi sajtótájékoztatón. Netanjahu a jobbszárny jelöltje az amúgy is jobboldali Likudon belül, azoké a politikusoké, akik szerint Ariel Saron elárulta a párt elveit a Gázai övezetből való kivonulással. „A Likudnak olyan vezetőségre van szüksége, amely helyrehozza a károkat, és győzelemre visz” – mondta Netanjahu. A párton belül végzett felmérések szerint Netanjahu több támogatóra számíthat a központi bizottságban, mint Saron. A KB várhatóan szeptember végén ül össze, s párton belüli előválasztást ír ki kilencven napon belül. A parlamenti választások 2006 novemberében esedékesek, de Saron kormányának többsége annyira meggyengült, hogy a választások előre hozására is sor kerülhet. Netanjahu 1996 és 1999 között volt Izrael miniszterelnöke. Saron kormányában a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be, de három héttel ezelőtt lemondott, tiltakozásul a gázai kivonulás ellen. BPI-info