A biztonság mindenek felett

New York még mindig sebezhető. Barát Tamás helyszíni tudósítása
Még május elején New Yorkban két kézigránát robbant annál az épületnél, amely a brit főkonzulátusnak is helyet ad, de ebben az épületben különféle irodák is találhatók. Köztük egy olyan cégé is, amely buldózereket szállít Izraelnek. Ezeket a buldózereket használják az izraeli házrombolásoknál. Emiatt már korábban is számosan tüntettek az épület előtt.


Biztonsági szakértők véleménye szerint a májusi robbantás látványosan érzékelteti, hogy New York minden óvatosság és nagy biztonsági intézkedés ellenére is változatlanul sebezhető. Valószínűleg ez az eset is közrejátszhatott abban, hogy George Pataki, New York állam kormányzója és Michael Bloomberg , New York városának polgármestere megállapodott New York-i rendőrség vezetőivel, hogy biztonsági okokból módosítják a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ toronyépületeinek helyén felépítendő Szabadság torony tervét. A New York-i rendőrség egyik vezetője néhány héttel ezelőtt hangot adott aggodalmának a Szabadság torony biztonságával kapcsolatban. Az amerikai sajtó véleménye szerint sokáig tartott, amíg az illetékesek észbe kaptak, de jobb későn, mint soha. A két toronyépület helyére tervezett 541 méter magas, tűben végződő hetven emeletes épületet úgy tervezték meg, hogy az a világ legmagasabb épülete legyen. Az épület magassága az amerikai függetlenség kinyilvánításának évére utalva 1776 láb lenne. A Világkereskedelmi Központ helyére építendő épületek tervei eddig is nagy viták kereszttüzében álltak. A terveket eddig is már többször módosították. A mostani tervek szerint az épület 2010-re készülne el. A biztonsági okok miatt a terveket a toronyépület alapjaiban módosítják, sőt a korábbi tervekhez képest a forgalmas autóúttól távolabb helyezik el, félve az autóbombás merényletektől. Amin viszont nem kívánnak módosítani, az, az épület tetejére tervezett 84 méter magas tű lenne.
Barát Tamás