Gondok az ENSZ élelmiszerért olajat programmal

Tudósítónk jelenti New York-ból:
Az ENSZ 1996-ban indította el azt a programot, amelyet, a világ olajat élelmiszerért néven ismert meg. A program eredetileg 69 milliárd dollár összértékben juttatott volna élelmiszert olaj ellenében az ENSZ-szankciókkal sújtott Irak lakosságának. Sajnos azonban a program a megfelelő ellenőrzés hiányában lehetővé tette, hogy Szaddám Huszein csalással nagy összegű bevételekre tegyen szert.


A vizsgálat során megállapították, hogy Benon Sevan, a program vezetője megsértve az ENSZ szabályait, az olajat megvásárló cégek kiválasztásakor, nem járt el megfelelően. Kofi Annan, az ENSZ Főtitkára fegyelmi vizsgálatot indított az érintettek ellen. A legfrissebb jelentések szerint, most egy új vizsgálat azonban magának Kofi Annan-nak a felelősségét is firtatja. Azt vizsgálják, hogy volt-e köze Kofi Annannak ahhoz a szerződéshez, amelyet az ENSZ, a fiát alkalmazó svájci céggel kötött. A szerződés szerint egy svájci cég ellenőrizte az olajért cserébe, Irakba küldött élelmiszer szerszállítmányokat. Az ENSZ Főtitkár fia annál a svájci cégnél volt gyakornok, amelynek feladata volt a program ellenőrzése. A vizsgálat kapcsán többen is követelték Kofi Annan lemondását., annak ellenére, hogy az amerikai szövetségi jegybank volt elnöke, Paul Volcker vezette vizsgálóbizottság által kiadott jelentés szerint a főtitkárnak nem volt semmilyen szerepe fia szerződéskötésében. A vizsgálat szerint Kofi Annant nem érinti az ENSZ-ben tapasztalt korrupció. A vizsgálat azonban elmarasztalja Kofi Annant a program során tapasztalt menedzselési hibákért és az ENSZ-vezetés bürokratikus hiányosságainak nem megfelelő kezeléséért.
Barát Tamás BPI New York