Ságvári Endre 1944. július 27-én történt megölésére emlékezve

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), valamint a Civil Fórum tagszervezetei a Budakeszi úti remíznél lévő emléktáblánál tartottak gyűlést Ságvári Endre 1944. július 27-én történt megölésére emlékezve. Béke és szabadság: ez volt a célja és értelme annak a mozgalomnak, amelynek Ságvári Endre tagja és harcosa volt – hangsúlyozta Hiller István, az MSZP alelnöke Ságvári Endre megölésének 60. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.


Hiller István közölte: „Ságváriról sokan, sokfélét gondolnak. Ellenálló volt, harcos volt, felforgató elem volt, kommunista volt. Talán az első olyan, aki aktívan is szembe, mert szállni a nyilas rémuralommal.” Hiller István méltatta Ságvári Endre tevékenységét. Mint mondta, „akkor sem adta meg magát, akkor sem adta fel a harcot, amikor 60 évvel ezelőtt csendőrök törtek rá”. Hangsúlyozta: „szükség van az emlékezésre. Szükség van arra, hogy tudjuk, a fasiszta elnyomás veszélye ellen kötelességünk harcolni. Mindenáron.” Hozzátette: „a felejtés életveszélyes. A felejtés erőt adhat azoknak, akik Ságvári gyilkosait fel akarják menteni. Azoknak, akik a nyilasok rémtetteit ma plakátokra festik.” Mint mondta: „nem felejtjük Ságvárit és nem felejtjük azokat az egykori ifjakat, akik mellette harcoltak. Büszkén vállaljuk velük a közösséget.” „Határozottságra és összefogásra van szükség. Ez a mai magyar baloldal kötelessége és felelőssége” – tette hozzá. Várnai Ferenc, a MEASZ alelnöke elmondta: 60 évvel ezelőtt ezen a helyen találtak rá Ságvári Endrére „az akkor már hazánkat is megszállás alatt tartó, hitleri hadsereget kiszolgáló horthysta nyomozók, és akibe egy teljes sorozatot lőttek bele.” Mint mondta, „vannak akik tiltakoznak, hogy megemlékezünk róla, mert kommunista volt. Igen, az volt. Ő egy más társadalmat és békét akart, ám semmi köze nem volt, nem is lehetett a szocialista eszméket lejárató és megalázó sztálini-rákosista diktatúrához.” „Életében ő a gyilkosok, a háború ellen lépett föl és emelt fegyvert a fasiszták ellen. Erre joggal lehet büszke az antifasiszta Európai Unió tagjává lett hazánk” – tette hozzá. Őri András, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták képviseletében hangsúlyozta, hogy „Ságvári Endre a hazáját védte, azokat a magyarokat, és mindenkit, akik a háború vesztesei voltak. Azokat, akik romok helyett épületeket, erőszak helyett békét és megosztottság helyett közösséget akartak.” Breuer Péter BPI