2003. augusztus 31 – szeptember 7. között HATODIK ZSIDÓ NYÁRI FESZTIVÁL

A zsidó ember számára mindennek különleges jelentése van. A napfelkeltének, a hold megjelenésének, egy kő elhelyezkedésének, a beszélgető tekintetének, a szónak és a hangsúlynak. Hát még a számoknak! A hagyomány szerint az olyan számok rendkívül szerencsések, amelyek hárommal oszthatók. És ugyebár, a hat ilyen.

Ezért teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a hatodik fesztiválunk nagyon sok szép, maradandó élménnyel ajándékozza majd meg a látogatókat.


Az adott keretek között ez a rendezvénysorozat teljességre törekszik. Évről évre egyre magasabb színvonalon kívánja megszólítani külföldi és belföldi közönségét bemutatva egy egyedülálló több ezer éves kultúrát, amelynek itt a Kárpát-medencében különleges szerep jutott. Az emlékezés közös kincseként, szinte „hozzáadott értékként”, önálló jellegzetességeit megőrizve tudott úgy a magyar kultúra szerves részévé is válni, hogy annak értékeit tovább gazdagította.

A figyelmes szemlélő azonnal észrevehette, hogy a korábbi „Budapesti Zsidó Nyári Fesztivál” címből eltűnt a „Budapesti” szó. Hiszen ma már nem csak a főváros vesz részt a programban, hanem országszerte számos vidéki városunkban rendezünk színvonalas rendezvénysorozatot, vagy éppen koncertet Budapest mellett. A központi helyszín továbbra is a Dohány utcai Zsinagóga.

A programsorozat évről évre rendkívüli érdeklődéssel várt esemény. Az első évben néhány ezer külföldi vendégünk volt. Tavaly ez már közel 40 ezer külföldi látogatót jelentett a 100 ezerből. A Fesztivál eseménysorozat alapja a visszatérő, biztos „sikert” ígérő programok megrendezése. Ezek biztosítják a folyamatosságot, az állandóságot, a fokozott érdeklődést. Ilyen például az egyedülálló Nemzetközi Kántor hangversenyünk, amire a világ leghíresebb művészei érkeznek hozzánk. A klezmer zene újrafelfedezése is a fesztivál érdeme.

Évente különleges egyszeri képzőművészete tárlat keretében a „Nekem Szülőhazám” sorozatban műgyűjtők áldozatos segítségével a legnagyobb – és méltatlanul elfeledett – magyar képzőművészek alkotásait mutatjuk be. Idén Ország Lili emlékkiállítását láthatjuk a Budapest Galériában.

Ugyanígy büszkeségünk a Filmnapok. „A film magyar zsidó csillagai” sorozatban idén „Kabostól-Kabosig” címmel Kabos Gyula és Kabos László előtt tisztelgünk. Természetesen folytatódik az oratórium sorozat, a komolyzenei és a könnyűzenei programok.

A Zsidó Könyvnapok hagyományosan a kultúra ünnepe. Ez évben új helyszínen az Erzsébet téri Gödör Klubban kerül megrendezésre, sok programmal, attrakcióval. Fesztiválunk az idősebb és a fiatalabb korosztályra külön gondol, s a fesztivál egyes eseményeit igyekszünk elvinni hozzájuk. Különlegességnek ígérkezik a Sziámi Zenekar előadásában a Seress-est.

Az idei Fesztivál mondhatjuk a sztárok fesztiválja. Nagy öröm számunkra, hogy vendégeink között tisztelhetjük többek között Igor Ojsztrahot, Marton Évát, Dés Lászlót, Snétberger Ferencet, Timna Brauert, Tokody Ilonát, Dudu Fishert, Jandó Jenőt és Rivka Golanit. Az együttesek között a Liszt Ferenc Kamarazenekart, a Tel Aviv Soloists Ensemblet, a Győri Balettet, a Tomkins Énekegyüttest, a Rajkó Zenekart, a Budapest Klezmer Bandet és a Di Goyimot emeljük ki.

A zene mellett a tánc a Fesztivál nemzetközi „nyelve” és immár állandó vendége a Zsidó Nyári Fesztiválnak a Győri Balett, mely ez évben 3 alkalommal is megörvendezteti a közönséget a Táncszvit előadásával az Operett Színházban a Budapest Klezmer Band és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével.

A művészeti kiállítások között különleges élményt jelent a Zsidó Múzeum Modigliani és kortársai kiállítása. Sok szeretettel készítettük elő a Spinoza Házzal közösen Kaján Tibor tárlatát.

Az idei fesztivál sem maradhat újdonság nélkül. A programok záróeseményeként az Európai Zsidó Kultúra Napja alkalmából az őszi nagy zsidó ünnepek előtt a Magyar Állami Operaházban „Óév Búcsúztató” Gála koncertet tartunk olyan vendégművészekkel mint Dudu Fisher, David D’Or, Elli Jaffe és Meir Itzhak Helfgut. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara.

Tavalyhoz képest a jegyárak nem változtak. Programtól és helyszíntől függően 1400 és 10 ezer forint között mozognak. A Zsinagógában a jegyek 2000 és 4000 Ft között mozognak. Az Operaházban a jegyek 300 és 16 ezer forint között mozognak. Újdonság ez évben a bérlet, amely 3 előadásra szól a zsinagógában és egy belépőt tartalmaz képzőművészeti kiállításra és 20 % kedvezményt nyújt a látogatóknak. A jegyek értékesítése mai nappal megkezdődik, itt a Síp u. 12-ben a Fesztivál jegyirodában, valamint néhány napon belül a nagyobb jegyirodákban. A Fesztivál honlapján a programok részletesen megtekinthetők: www.jewishfestival.hu

A Fesztivál üzenete ez évben, „keressük azokat a hidakat, amik összekötnek és közelebb hoznak.” Ezért rendezzük meg mindannyiuknak, mindannyiunknak a Fesztivált.