Az amerikaiak Irakban két évig is maradhatnak

Az amerikai elnök szerint hazája katonái még akár két évig is Irakban maradhatnak, ha azt a helyzet megköveteli. George Bush szerint az amerikai katonák iraki jelenléte két évet is igénybe vehet.


George Bush A kivonulás akkor válik esedékessé, „mihelyt betöltöttük küldetésünket” Irakban – fogalmazott az elnök. A legfontosabb most az, hogy megteremtsük a demokrácia alapját – tette hozzá. A megbuktatott iraki elnökről szólva Bush kijelentette: vannak arra utaló jelek, hogy Szaddám Huszein esetleg életét vesztette. Elragadtatással nyilatkozott az amerikai elnök a bukott rezsim tájékoztatási miniszteréről. „Mohamed Szaid asz-Szahaf az én esetem, nagyszerű volt – mondta Bush az NBC televízióban. – Valaki azzal gyanúsított minket, hogy mi szerződtettük és állítottuk őt nap, mint nap a kamerák elé. Klasszikus alakítást nyújtott.”